Terítés, tálalás

A fejedelmi asztalokat már a X. században gyakran földig érő abrosz takarta. A húsokat kézzel vették ki a tálból, majd levüket az étkezés végén körbehordott kézmosó edényben leöblítették, s az odanyújtott kéztörlővel leszárították. Az egészben sütött állatokat a méretükhöz igazodó tálakon étekfogók cipelték az asztalhoz, ahol a szeletelést és darabolást a külön erre a célra képzett szakember, vagy maga a házigazda végezte. A sült húsok díszítése a mai ember számára ugyancsak szokatlan módon történt. A szőrös állatokat bundájukba burkoltan, a szárnyasokat tollazatukkal díszítve tálalták fel. Divatos volt egyes húsételek, halak, pácok, stb. bearanyozása asztalra felkerüléskor. Az aranyport eleink az étellel együtt elfogyasztották, mert annak gyógyító hatást tulajdonítottak.

Ételsorok, fogások a lakomákon

A mai értelemben vett "menü" igen sok fogásból állt. Mátyás király és Beatrix menyegzőjén 1476-ban huszonnégyféle ételt szolgáltak fel. Az ételsor változatosságát az alapul szolgáló húsok sokfélesége jelentette, húst hús követett a sorban. "Kárászok járulnak elöl" - így írja a korabeli szakácskönyv, ezért a mi tizenhat-fogásos lakománkon is az első fogás kárász lészen. A kárászokból való étkek készültek: fejér lével, édes lével, törött lével. Ezek a levek általában savanykásak voltak, mert vagy bort, vagy ecetet, esetleg citromlevet tettek beléjük.
A halakat főtt tehénhús követte tormával, majd a vadak és szárnyasok következtek. Megtalálhatók ezek mind a lakomáink étlapján. A húsokhoz nem készítettek a mai értelemben vett köretet, hanem egyszerűen kenyérrel fogyasztották. "Szeletet tétess alá" - hangzik egy régi recept, ami azt jelenti, hogy a sültek alá kenyérszeletet raktak, hogy azzal felfogják a lecsorgó szaftot és zsiradékot.
Ami viszont eltűnt a XXI. század emberének étlapjáról, az a kásaételek sora. A kásák a tömegélelmezést szolgálták a középkorban. Készítése egyszerű, de akkoriban mégis a "szakácsmesterség próbájának" számított a jó kásafőzés tudása. Az egyszerű kásák tejjel készültek, "pergelték" szalonnás hagymával, de ünnepi alkalmakkor divat volt a húsos kása is. Alapanyagnak árpa, zab, köles és hajdina, valamint hüvelyesek voltak. Lakomáink ételsorában kétféle kását kínálunk: egy egyszerű köleskását és árpából készült káposztás-húsos kását bárányból.
Itt jegyezzük meg, hogy kisütött disznózsír fiatal múltra tekint vissza, eleink kizárólag füstölt szalonnát használtak, és apróra vágva azt olvasztották ki főzéskor. A finomabb tésztaféléket, húsokat vajban "rántották" meg.

Étek végi fogások, édességek

Sok-sok gyümölcsöt tettek az asztalra, melyek között déligyümölcs is volt. Szinte egyedüli édesítőszerük a méz volt, kevés nádcukorral, nádmézzel ízesített cukrászsütemény készült. Gyümölcsökből mézzel együtt főzték a littáriumokat (littárium - lekvár), vagy gyümölcssajtokat, mézes gyümölcsös kocsonyákat. Marcipánból, pástétomokból valóságos művészi alkotások, szobrászati remekek készültek.

Asztali szórakozások

Az étkezést és a beszélgetést gyakran megszakította a reneszánsz hangszerek (funda, trombita, lant, hárfa) zenéje és a vendégsereg énekelt és táncra perdült.